Védekezés a telszés ellen.
A szinházvezetés modern művészetének, ha nem is a legnagyobb, de mindenesetre a legsajátságosabb problémája: a tetszés ellen való védekezés, tehát egy eljárás, amely látszólag a legmerevebb ellentétben van a színházi produkczió eredendő czéljával: a nem tetszés ellen való védekezéssel. A tetszés ellen való védekezés nem is arra irányul, hogy a közönségnek ne tessék az, a mit lát vagy hall. Ha ez lenne a czél, ezt nagyon könnyen el lehetne érni, csak rósz darabokat kell roszul előadni. A föladat azonban nem a tetszés megfojtása, hanem a megnyilatkozásainak stílusossá formálása. Ez a törekvés régebben, egy érdesebb és erősebb idegű korban teljesen ismeretlen volt és a mi életre hivta, az egyrészt a színészetnek, mint művészetnek emelkedettebb, eszményibb kultusza, másrészt a közönség meggyöngült, hamarább izguló idegeinek a védelme. E kettős feladat szerint a tetszés, vagyis a közönség beavatkozása ellen való védekezés iránya is kétféle. Az egyik megállapíthatólag német eredetű és abból az imádatból sarjadzott ki, a mely Wagner Rikárdot félisteni magasságba emelte és munkáit megnyilatkozásoka gyanánt fogadja, a melyeknek a hatása se lehet a tetszés profánus formái szerint való. Egész csomó rendezői intézkedés született meg a végből, hogy a tetszés megnyilatkozása az áhítat formáit öltse magára és az előadó, a színész, az énekes minél kisebb vámot szedhessen a hatásból, mely az alkotót illeti. Ez a kissé tüntetőén önzetlen és nem minden szenvelgés nélkül eszményi irányzat hódított azokban a német színházakban is, a melyek nem adnak ugyan Wagner-operákat, de szeretnek — előkelők lenni. Sőt vannak most már színházak Németországon kívül is, a melyekben a színészek fölvonások végén a függöny előtt meg nem jelenhetnek, sőt a színlapon lévő figyelmeztetés arra kéri a közönséget, hogy a tetszés zajos nyilvánításától tartózkodjék. — A tetszés ellen való védekezés másik iránya már nem ilyen előkelő erkölcstí és nem is a tetszés, hanem ennek a meghamisítása, a hivatalos tapsolok, a klakk ádáz és kiméletlen működése ellen irányul, az ellen a vad tenyér-munka ellen, a mely a közönségnél még jobban bántja és boszantja a színészek közül — a többieket. Ezeknek a jótenyerű legényeknek a meg rendszabályozására most a mi Operaházunk igazgatója is adott ki egy rendeletet, eltiltván a galérián a kelleténél tartósabb, zajosabb és észrevehetően nem a tiszta műélvezet forrásából fakadt elragadtatást és lelkesedést. A törekvés helyes, de ha nem lenne is meg a várt eredménye, még mindig kellemesebb, mint ha — túlságosan is sikerülne. Mert mégis csak jobb, ha a színházban többet tapsolnak, mint ha kevesebbet tapsolnak a kelleténél.
--------------------------------------------------------------------------------------
Utolsó kommentek