Elindult az ujkor.hu történelmi portál! Ajánljuk minden kedves olvasónknak! 

A rovatokban saját szerkesztői munkánk és cikkeink mellett fiatal történészeknek, újságíróknak szeretnénk lehetőséget adni, hogy friss erővel megmutassák tehetségüket a világnak. Hiszünk benne, hogy a tehetséges fiatalok publikációs lehetőségének biztosításával érhetjük el célunkat, a történelem, és a történelemhez kapcsolódó események naprakész és közérthető bemutatását.

 

 Ha a múltról beszélünk, akkor a jelenhez szólunk, és a jövőt akarjuk építeni. Hibás tehát minden olyan történelem-szemlélet, amelyből hiányzik ez az igény. A céltalan múltba révedés nem lehet a jövő építésének útja. A történelem érdekes, és a mának szól, így kell elvinni az emberekhez, méghozzá közérthető formában.

— Kossuth Lajos a következő levelet teszi közzé az „Egyetértés"-ben:
„Alig van nap, hogy egy vagy több pénz­ segélyt kérő levelet ne kapnék az országból; sokszor eredeti bizonyítványokkal s terjedelmes mellékletekkel terhelten, melyeknek visszakül­ dése költséges, gondviselése alkalmatlan. S ha rögtön nem felelek, a panaszos sürgetés ritkán marad el. Nem tagadhatom, hogv nyugalmam- nak ez Örökös háboritása érzékenyen bánt; a soha meg nem sziino zaklatás kimeríti türelme- met; ingerültté, idegessé, beteggé teszen. Hogy sok a nyomor a hazában, mint akárhol másutt is, tudom, s hogy e nyomorban fájdalom- olya­noknak is van része, kik jobb sorsot érdemeltek volna, azt nem egvszer megilletődéssel látom elevelekből, s ezeknek csak annyit mondhatok, hogy nekem szint annyira fáj rajtuk nem segithetni, mint nekik szenvedni. Azonban bár feltudom fogni, hogy a kit a habok elmentéssel fenyegetnek , a szalmaszálhoz is kapkod: azt mégis nem lehet különösnek nem találnom, hogy ezen mentő szalmaszálat oly sokan én bennem keresik, én bennem, ki gazdag ember soha sem nem voltam, sem lenni nem iparkodtam, s ki 26 év óta a hontalanság keserves kenyerét eszem. Szeretnék — ha lehet — szomorú életem vég­ alkonyán e szünetlen zaklatások keserűségétől megkímélve lenni, s más módot ennek megkí­sérlésére nem tudván, bátor vagyok a tisztelt szerkesztőséghez s általa a nyilvánosság közlö­nyeinek más oly kezelőihez is, kik irántam tán még egy kis személyes jóakarattal viseltetnek, azon kéréssel folyamodni; méltóztassanak lap­ jaik valamely zugában jelen nyilatkozatom szá­mára tért engedni, melylyel csak annyit akarok mindazoknak, a kiket illethet, tudomásukra jut­ tatni, hogy én t e l j e s s é g g e l , de t e l j e s ­s é g g e l n e m v a g y o k o l y h e l y z e t b e n ,m i s z e r i n t p é n z s e g é l y t o s z t o g a t h a s ­sak. Azok pedig, kik a pénzsegély alternatí­vája gyanánt közbenjárásomat kívánják, hol a kormánynál, hol másoknál a hazában, vegyék tudomásul, hogy én a kormánynyal semmi vi­szonyban nem állok s 26 évi távollét után oly összeköttetéseim sincsenek az országban, miszerint csak azt is tudhatnám, hogy kihez lehet Ha sikernek némi kilátásával a folyamodók érdekében fordulnom. Jobban teszik tehát, ha ott a helyszinén néznek körül pártfogás után. Collegno (al Baraccone) Olaszország. Június 18-án.
1875. — K o s s u t h . "

Munkácsy Mihály (sz.: Lieb Mihály, Munkács,1844.február 20. -Endenich, Németország, 1900. május 1.) magyar festő.

Munkácsy mélyről küzdötte fel magát, az asztaloslegényből híres festő lett, aki hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította. A kor legnagyobb „szociológusa" is volt egyben, az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerője. Tanulmányozta, és nagy műgonddal lefestette a sorsukba beletalált embereket. Európai, keresztény és magyar polgár volt egy személyben és zseniális tehetségű festő, de ahhoz, hogy hatalmas méretű életművét létrehozza, nagy szorgalom, megfeszített szellemi és fizikai munka szükségeltetett.Romantikusan realista festő volt, aki mindig invenciókkal teli munkákat alkotott. Nagy méretű vásznain készíti el kompozícióit gazdag embertípusokkal, eszköztárakkal mintegy előrevetítve a 20. századi karakterszínészekkel, számos statisztával és pazar díszlet anyaggal dolgozó, gazdag kiállítású színes széles vásznú filmek világát.

Lieb Mihály- ként született Munkácson 1844. február 20-án. A Lieb nevet 1868-ig használta, majd 1880-ig Munkácsi-ként írta a nevét. Apja, a bajor származású Lieb Leó , anyja Reök Cecília .

Szüleit korán elveszítette, így anyai nagybátyjához, Reök Istvánhoz került 1851-ben, aki 1854-ben egy asztaloshoz adta inasnak. 14 éves korában Aradra ment, ahol koplalás és nyomor között tengődött, így visszatért nagybátyjához. Ekkor ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, aki tanítgatta, majd magához vette. 1863-ban Szamossy tanácsára képezni kezdte magát. Pestre ment, onnan 1865-ben Bécsbe, majd 1866 -tól Münchenben tanult festészetet Wagner Sándor műhelyében.1868-ban Düsseldorfban is tanult, ahol együtt bérelt lakást és műhelyt Paál László festőművésszel. A nagy festő elődök közül leginkább Rembrandt holland festő munkái iránt lelkesedett, a kortárs impresszionista festők munkáit nem értékelte, Munkácsy a saját útját járta.

1870 telén kiállította Siralomház című festményét Düsseldorfban, amely rögtön megtetszett a párizsi Salonnak, így Munkácsy 2000 tallérért eladta nekik. A festményt Párizsban rengetegen látták, aranyéremmel tüntették ki. Munkácsy ekkor (26 éves volt) a világváros leghíresebb festője lett. Ennek hatására 1872-ben áthelyezte műhelyét Párizsba, ahol elkészítette legfontosabb műveit. Depressziós lett, öngyilkosságot kísérelt meg.

1873 -ban öt műve szerepelt a Bécsi Világkiállításon; barátjával, Paál Lászlóval Barbizonba utazott; az év végén elfoglalta új, igen előkelő műtermét. Nem tartozott a barbizoni iskolához, de szívesen festett Barbizonban.

1874 . augusztus 5-én házasságot kötött az 1873-ban elhunyt De Marches báró özvegyével, Cécile Papier-val. A Kolpachról induló, a többek között Bázelt, Genfet, Freiburgot, Milánót, Velencét, Bécset és Pestet érintő nászút egyik állomása Békéscsaba volt, ahol műtermet rendezett be, ekkor készült a Poros út. A Salonban kiállította a Zálogházat.

1876 -ban bemutatta a Műteremben c. festményt, ami új alkotói szakasz kezdete volt. 1878-ban a Párizsi Világkiállításon a Milton c. festményével szerepelt, amely a világkiállításon döntő sikert aratott, megnyerve a nagy aranyérmet. Új műkereskedővel kerül kapcsolatba Sedelmayer személyében, aki a képet Európa számos művészeti központjában bemutatta.

1881 -ben Elkészült a Krisztus Pilátus előtt. 1882-ben Budapesten nemességet kapott Ferenc Józseftől. 1884-ben befejezte a Golgotát.

1886 -ban megfestette Haynald Lajos kalocsai érsek,Liszt Ferenc, Paál László, majd amerikai utazása alatt többek között Wanemaker kisasszony portréját, valamint a Mozart halálát.

1887 -ben felkérték a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképének megfestésére. A reneszánsz apotheozisa 1890-ben került a helyére.

1891 -ben hozzáfogott az akkor épülő Országház számára megrendelt Honfoglalás c. képhez. A műhöz különböző embertípusokról számtalan fotótanulmányt készített Magyarországon. 1893-ban fejezte be a munkát.

1896 -ban az elkészült Ecce Homo-t Budapesten mutatta be és részt vett a millenniumi ünnepségeken. Visszautazott Párizsba, ahol titkárával, Malonyay Dezsővel leltárba veszik a műterem állományát. Egyre romló idegállapota miatt először Baden-Badenba , egy évvel később az endenichi szanatóriumba szállították.1900. május 1-jén halt meg.

Fiatal korában szifiliszt kapott, amelyből kigyógyult ugyan, de később visszaesett, és ebben halt meg. Világhírű a Siralomház című képével lett, melynek kompozíciója és ábrázolása eredeti és magával ragadó. Tájképfestészete és magyar történelemmel foglalkozó képei is figyelemre méltóak.

Debrecenben a Déri Múzeum őrzi az ún. Krisztus-trilógiát (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota). E trilógiával fejezte ki Munkácsy a keresztény Európához való tartozásunkat. Azokat az érzéseket és esendőségeket eleveníti meg a Bibliából, amelyek minden keresztény embert megindítanak.

forrás: (http://munkacsyalapitvany.hu/eletrajz)

Munkácsy új festménye, mely Mozart utolsó perczeit tünteti föl, legelőször Budapesten lesz ki­ állítva, ápril közepén. Csak néhány ecsetvonás van még hátra a nagy festményből. A művész a múlt héten már bemutatta egy társaságnak, melyben a franczia főváros művészi és írói előkelőségei gyűltek össze. A párisi lapok elragadtatással irnak a fest­ményről. A képen tudvalevőleg az a pülanat van feltüntetve, mikor a haldokló zeneköltő kívánságára barátai eléneklik a nagy költő utolsó zeneművét, a «Requiem»-et, melynek hangjait Mozart már haldokolva hallgatja. A kép bemutatása úgy történt, hogy abban a pillanatban orgona mellett csakugyan meg­zendültek a «Requiem» hangjai. Hir szerint a fest­ményt már megvásárolták százezer forintért Bécs  számára, hol a Belvedere képtárában helyezik el. Annyi bizonyos, hogy Bécsből lépéseket tettek a kép megszerzésére.